Olaszország bejegyzései 
Írta: audrey_ 2013. jan. 30. 19:40
A női labdarúgás a világ politikai elitje (Obama és Angela Merkel) után az egyházi elöljáróságot is meghódította: a Lazio női csapatának tagjai vatikáni látogatáson vettek részt, ahol maga a pápa fogadta őket. Az egyházfő egy névre szóló Lazio-mezt is kapott az audiencián.
Ide bezzeg odadugta a képét a klub elnöke, Claudio Lotito is, mármint azé a klubé, amely nemrég saját női csapatát alázta meg azzal, hogy nem engedte be a Lazio-szülinapra. A lányok "kárpótlásként" a Lazio-Juventus férfi Olasz-kupa-elődöntőt a díszpáholyban nézhették végig.
A kék mezes lányok az első női csapat, amely valaha is pápai audiencián vehetett részt.
Nem, az ott nem Keresztes Ildikó
Írta: audrey_ 2013. jan. 9. 14:54
A Lazio ma ünnepli 113. születésnapját. Apró szépséghiba, hogy a női csapatot nem engedik be a nagyszabású ünnepségre.

Írta: audrey_ 2012. nov. 20. 13:34
Kisorsolták az U19-es Európa-bajnoki selejtezők csoportbeosztását: a magyar válogatott Angliával, Norvégiával és Szerbiával került egy négyesbe. Az persze nem csoda, hogy nehéz ellenfeleket kaptunk, a többi csoport se kutya: a németek például a spanyolokkal kerültek össze, de szinte minden csoportban egynél több favorit van, így parázs összecsapásokra számíthatunk. A mi szívünk persze csakis a mi lányainkért dobog majd - az eredményekről természetesen a Kötényblogon is beszámolok majd.

Írta: audrey_ 2012. szept. 6. 11:25
Elkapott pillanat: Emily Nicosia, a Res Roma szépséges középpályása a szezon előtti felkészülés során.

Ma még szavazhatsz a Goldenblogon a Kötényblogra a hírblogok kategóriájában. Köszönjük!
Írta: audrey_ 2012. aug. 18. 19:02
Gondolj csak bele: egy nyári futballtáborban rúgod a bőrt, szép az idő, élvezed a spanyol napsütést - aztán bejelentkezik érted az AC Milan. Na, a tízéves Aisha Sainival pontosan ez történt.

Írta: audrey_ 2012. jún. 29. 13:02
Tegnap megtartották a Bajnokok Ligája 2012-2013-as selejtezőinek sorsolását. Országunkat idén is az MTK képviseli. A lányok Macedóniában fognak megmérkőznigörög, macedón és lett ellenfeleikkel. A meccseket Sztrumicában rendezik augusztus 11. és 16. közt.A csoportelsők mellett a két legjobb csoportmásodik jut a főtáblára. A BL-döntőt 2013. május 23-án rendezik Londonban.

Írta: audrey_ 2011. aug. 31. 14:43
Közeledik a pillanat, amikor megnézhetjük végre Hope Solo meztelen fotóit az ESPN magazin Body Issue-jában, ebből az alkalomból összegyűjtöttük a női labdarúgás világának legnevezetesebb, legvérforralóbb, legszexibb vetkőzéseit. Van belőlük bőven, és előre szólunk: van, ami annyira durva, hogy elsőre nem hittünk a szemünknek. Aztán már csak a defibrillátorra emlékszünk. Elsőként a csapatvetkőzések jönnek, vigyázat, 18+!

Írta: audrey_ 2011. aug. 1. 22:59
A lányok babát kapnak, a fiúk focilabdát. „Még csak az hiányozna, hogy megüssék magukat játék közben! Ez nem kislányoknak való!” Ismerős? Nos, változik a világ, s erre a legnagyszerűbb példát a játékboltok polcain találhatjuk. Új álmok, új célok, új remények – már egészen pici kortól. Szétnéztünk, mit kezdhet egy szülő, ha fociőrült lánya születik.




















