Írta: audrey_ 2012. júl. 29. 12:41
Kívánatos és nem kívánatos izgalmakat egyaránt tartogatott a női futball második játéknapja az olimpián, de gólokban szerencsére most sem szenvedtünk hiányt.

UPDATE: az elkövetőt, Lady Andradét két meccsre eltiltották
A legabszurdabb jelenetsor az USA-Kolumbia meccsen játszódott le: az első félidő vége előtt a kolumbiai Lady Andradénak elgurult a gyógyszere, és nemes egyszerűséggel beverte Wambach képét. (Megjegyzem, nem ő volt az egyetlen amerikai ebben a pillanatban, aki a földön feküdt a pályán.) A visszajátszás egyértelműen megmutatta, mi történt, de Andrade megdöbbentő módon még sárgát se kapott érte.
A meccs után Wambach szeme alatt príma kis mokesszel állt az újságírók elé, és azt mondta:
"A szem viszonylag fontos testrésze egy sportolónak. Abszolút sportszerűtlen megmozdulás volt ez, remélem, hogy a NOB és FIFA megnézi a felvételt, és úgy ítéli meg, nem ilyen sportolókra van szükségünk egy olimpián."
A többi meccsen bunyó nem, egyéb izgalmak viszont bőven voltak: Japán nem bírt a svédekkel, Új-Zéland a britek után megizzasztotta Brazíliát is. Kanada könnyedén kicsinálta Dél-frikát, Nagy-Britannia ugyanígy tett Kamerunnal, a Franciák pedig egy ötöst hintettek az észak-koreai válogatottnak.
Eredmények és gólszerzők:
Japán-Svédország: 0-0
Új-Zéland-Brazília: 0-1
(Cristiane 86')
Kanada-Dél-Afrika: 3-0
(Tancredi 7', Sinclair 58', 86')
USA-Kolumbia: 3-0
(Rapinoe 33', Wambach 74', Lloyd 77')
Nagy-Britannia-Kamerun
(Stoney 18', Scott 23', Houghton 82')
Franciaország-Észak-Korea: 5-0
(Georges 45', Thomis 70', Delie 71', Renard 81', Catala 87')
Sok-sok fotó a Kötényblog Facebook-oldalán!
Eddig 4 komment érkezett

-
józsesz
2012. 07. 29. 14:00
[1]
-
Fecokatok
2012. 07. 29. 19:21
[2]
Micsoda amazonok! Csodás!
-
licipityu
2012. 07. 29. 22:31
[3]
Azért a spori nem rossz bőr..:)
-
a_fater
- http://pingvinek.blog.nepsport.hu/
2012. 07. 30. 0:00
[4]
A szem mint "viszonylag fontos" szerv jogos észrevétel :-) Úgy látom az USA-nak jól megy továbbra is!
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.




















'Looking for my eye" :DDD